Íme, elővesszük történelmünket és ráírjuk 1920. junius 4-ike. Egyáltalán nem reng meg a toll a kezünkben, amikor ezt megtesszük.

Méltóságteljes nyugalommal, igazában és életerejében bizva, egy jobb jövőbe vetett rendithetetlen hittel fogadta a magyar nép a felelős kormány elhatározását, amellyel a pillanat sulyos kényszerének hatása alatt hajlandónak nyilatkozott a béke, a kard békéjének aláírására.

A politikában hétfőn nagyjelentőségű események történtek. A keresztény blokk pártjai, miután Rubinek Gyula audiencián volt a kormányzónál, az utolsó percben a békét, a választásokról szóló törvényjavaslatot levették a napirendről, ami azt jelenti, hogy a kormány ideig-óráig, valószínűleg a békeszerződés elintézéséig, meghosszabbitotta az életét.

E hét utolsó napján véget ér a san-remoi konferencia is, de a magyar béke ügye még mindig ott tart, ahol tartott a tél elején. Az olasz fürdőhelyről, ahol az entente vezető államférfiai hasztalan próbálják – angol-olasz részről talán nem is igen akarják – áthidalni azt a szakadékot, amely a németországi fegyveres intervenció miatt Franciaország és a szövetségesek között támadt, egyre ellentmondó hirek érkeznek a magyar béke ügyéröl.