XLVIII. évf. 111. sz. – 1920.05.09. p.2.
Törüljük ki szótárunkbóI a „szegény” Magyarországot
(A „jó“ Magyarország a „boldog” Magyarország ügyét szolgálja.)
Pedlow kapitány, az amerikai Vöröskereszt-misszió vezetőjének nyilatkozata.
— Az Ujság munkatársától. —
Az amerikai Vöröskereszt távozásáról szóló hirek mély aggodalommal töltötték el a magyar közönséget, mely hálával emlékezett meg arról az igazán emberi jótékony müködésről, melyet az amerikai Vöröskereszt budapesti missziója kifejtett. Pedlow kapitány, a misszió vezetője, ez a jóságos arczu, bájos ur, mindent elkövetett, hogy Budapest hallatlan nyomorát főleg a kórházi és gyermekmentési téren hatékony eszközökkel enyhítse. Tegnap este ismét alkalmam volt, hogy Pedlow kapitánynyal egy társaságban találkoztam s ez alkalommal Az Ujság számára s következő nyilatkozatokat tette:
Mindenekelőtt megkértem, nyugtasson meg abban a tekintetben, hogy az amerikai Vöröskereszt-misszió továbbra is Budapesten marad és folytatja áldásos működését. A kapitány a következőket mondotta :
— Az amerikai Vöröskereszt-missziót visszarendelték ugyan Amerikába, de Emerson ezredes, ki az amerikai Vöröskereszt-szolgálat egész Európára kiterjedő ügyeit intézi, a napokban Budapesten járt és minden tekintetben meg volt elégedve azzal az eredménynyel. melyet itt látott. Tapasztalhatta azt is, hogy a misszió működésére Budapesten különösen szükség van és ebben az értelemben is tett jelentést. Mindenesetre ez alapot nyujt arra a reménységre, hogy a misszió továbbra is Budapesten maradhat. Ennerson ezredes különben meglátogatta a Huszár- és a Csergő-féle akcziót is és nagy megelégedését fejezte ki a felett, hogy az elosztásnál az abszolut humánus és igazságos szempontok mennyire érvényesülnek.
Ezután megkérdeztem, hogy az esetben, ha a Vöröskereszt-misszió Budapesten marad, mire fog működése főképpen terjeszkedni. A kapitány a következőket mondotta:
— A Vöröskeszt missziója főleg az egészségügyi szolgálat helyreállítására irányul. A magyar kórházak mindenben szükséget szenvednek. Orvosai kitünőek. Az ápolók elsőranguak, a szisztéma is kifogástalan és legkevésbé sem marad el a nyugati egészségügyi ideák és berendezések mögött. De a müködést mégis megbénítja, sőt veszélyezteti az anyaghiány. Különösen a kötszerekben és a gyermekkelengyékben érezhető óriási szükség, sőt egyes klinikákon papiroskelengyékbe pólyálták a csecsemőket. Szerencsére éppen most müszerek és orvosságokban nagyobb szállitmányokat kaptak és egy hajórakomány kötöszer is érkezett. A vidéki kórházakban is rengeteg sok a panasz, különösen azokon a helyeken, melyek a román megszállástól is szenvedtek, s a honnan a románok minden megmozgathatót elvittek. Jelenleg a párisi Vöröskereszt-raktárak is üresek, de már a jövő napokban az egész készlet felujitására kerül a sor, a melyből remélhetőleg Magyarország is megkapja, az őt megillető részt.
Ezután figyelmeztettem a kapitányt arra, hogy mi, magyarok, elfogultak vagyunk a saját nyomorunkkal szemben s kértem őt, hogy mint külföldi, a ki mindazonáltal a magyar nyomort legalább is annyira ismeri, mint egy átlagos magyar, mutasson rá arra az utra, melylyel a nyomor enyhülését remélhetjük. Erre vonatkozólag a következőket mondotta:
— A kivezető ut Magyarország számára szinte isteni csodával határosán a jó termés. Ez megváltás a nyomor alól is. A nép maga nem is tudja, hogy milyen óriási szerencse rá nézve, hogy nemcsak saját szükségletét produkálja, de felesleget is terme. Ruházat és czipő tekintetében nehezebb a helyzet különösen a jövő télre való tekintettel. Erről kötelesség idejekorán gondoskodni. Mindenesetre, ha az ipar megindul sok ezer munkásember, a ki ma munkátlanul él, ismét belekapcsolódik majd abba a termelésbe, melylye lszükségleteit megkeresheti.
Ezután megkérdeztem, hogy az a nemzeti munkamozgalom, mely a kötött áruk készitésére vonatkozólag az ő kezdeményezése folytán megindult s melyet a kormányzó fenkölt lelkü neje is teljes mértékben felkarolt, milyen eredménynyel járt. A következőket mondotta:
— A kötési akcziót Mrs. Tompson vezeti. Ebben a tekintetben olyan óriási lelkesedés mutatkozott, a melyet felülmulni egy nemzet se lenne képes. Hiszem, ha a magyar nők ennyire lelkiismeretesek, ha megindul a munka s ha ismét alkalom adódik rá, a férfiak szintén megmutatják, hogy munkakészségükben nem maradnak a nők mögött.
Azután elgondolkozott, majd még a következőket mondotta :
— Ennek az országnak a története a közelmultban olyan volt, akárcsak egy regény. Az éghajlat és talaj segitségével minden termelésre alkalom nyilik. A szép nők és gyönyörű gyermekek, az egész nagyszerű faj ösztönöztek abban a törekvésemben, hogy ismét életképességet, jólétet békét hozzunk ebbe a szerencétlen országba. Egyet azonban a magyaroknak ki kell hogy törüljenek a szótárukból. Ez az, hogy továbbra is a „szegény“ Magyarországról beszéljenek. Helyettesítsék a „jó“ Magyarországgal (good Hungary). A rezonánczia keresésével, a büszke élni akarással ezen az alapon ujra megalkothatják a „boldog” Magyarországot.
Beszédközben arcza kipirult és igazán látszott rajta, hogy minden gondolatával Magyarország segítségét akarja. Beszéde közben jóformán észre sem vette, hogy Honti kollégám egy sikerült skicczet rajzolt róla. Őt csak a magyar nyomor érdekelte abban a pillanatban, a magyar nyomor, a melynek leküzdéséért mindenkinél sokkal többet tett.
Pünkösti Andor