71. évf. 114. sz., 1920.05.13. pp. 2-3.
Olaszország bízik a magyar béke aláírásában
Holnap történelmi jelentőségű napja lesz Budapestnek: holnap tiltakozik Budapest népe az ezredévi emlékmű előtt Magyarország megcsonkítása és az entente szégyenbékéje ellen. Az ünnepi felvonulást, amelyben a főváros egész lakossága részt vesz, ma tiltakozó gyülés előzte meg az Akadémia palotájában, ahol a Területvédő Liga vezetősége nevében Raffay Sándor evangélikus püspök szárnyaló, gyönyörű beszédben tett hitet az egységes és oszthatatlan Magyarország mellett.
A külföldi lapok még mindig bőven foglalkoznak a magyar béke ügyével. A Mittagspost római tudósítója tollából intervjut közöl Scialoja olasz külügyminiszterrel, aki a magyar békével kapcsolatban kijelentette, hogy az olaszok az olasz-magyar gazdasági kapcsolatok kiépítésének semmiféle nehézséget nem gördítenek annak az útjába, ellenkezőleg minden eszközzel támogatják azt.
Az újságírónak arra a kérdésére, mi lenne Olaszország magatartása akkor, ha Magyarország a békeszerződés aláírását megtagadná, Scialoja így felelt:
— Erről nem nyilatkozhatom, minthogy a lapi jelentések eddig az aláirás megtagadásáról csupán mint eshetőségről emlékeznek meg. Én nem hiszek abban, hogy a magyarok aláírást megtagadnák, mert annál sokkal jobb diplomaták.
A párisi Temps vezércikkben foglalkozik a Magyarországnak átnyujtott békefeltételekkel s ez a cikk meglepően barátságos hangu. A Temps azt irja, hogy a magyar békebizottságnak nincs oka bánkódni, amiért oly hosszu ideig tartózkodott Franciaországban, mert az a válasz, amelyet Millerand a konferencia nevében küldött neki, reményt keltő és a kibékülést előkészítő. Azokon van most a sor, akikre vonatkozik, hogy megértsék és valóságban alkalmazzák. A francia lap rámutat arra, — mintegy mentegetődzésképpen, — hogy a határokat a békekonferencia azért nem változtathatta meg, mert „es minden valószinüség szerint uj háborut idézne elő.” (Hogy ez a béke igy is, előbb-utóbb, uj háborut idéz elő, azt a francia lap, ha nem mondja; is — de bizonyára sejti.)
A Temps kiemeli a magyar béke engedményeit: igy a szerződésnek azt a passzusát, amely gazdasági együttműködésre s a kereskedelmi forgalom megkezdésére hivja fel a volt monarkia utódállamait, a Középduna bizottság megalakítását s különösen a határmegállapitó bizottságok hatáskörének kiterjesztését s felemlíti, hogy
ezt az utóbbi engedményt francia kezdeményezésre vették fel a békeszerződés szövegébe.
A Temps azzal végzi cikkét, hogy a magyar kormány és a parlament bizonyára megértik, milyen jótéteménynyel (?) jönnek vissza delegátusaik Párisból. Mert bármilyen megkisebbittetnek lássék is a térképen Magyarország, tekintélyes szerepet játszhat Európa jövőjében. A közép Dunamedencében elsőrangu helyzete van, meg vannak mezőgazdaságának kincsei, amelyek a mai korban többet érnek, mint valaha. Fontos helyzete van Lengyelország és Románia között. Amit területben veszt, azt megnyerte nagyobb nemzeti egynemüségével, amit azelőtt oly súlyosan nélkülözött. Poroszország imperialista politikájához csatlakozva Magyarország összeomlott: ha hozzánk közeledik ujra fölemelkedhetik.
Meg kell állapítani, hogy ha az igazi megértés hiányzik is még a Temps cikkéből, a sorokon át kétségkívül érezni lehet már a jóakarat némi melegségét s amikor ezt szives készséggel leszögezzük, meg kell azt is állapitanunk, hogy csak ilyen módon lehet talán ujra felépiteni azt az aranyhidat, amely egykor, az erdélyi szabadságharcok idején, összekötötte a magyar sziveket Franciaországgal. Ha a franciák közeledése őszinte, ha megértik, hogy az integrális Magyarország az ő keleti érdekeik szempontjából is szilárdabb biztosítékot ad, mint Románia Mare vagy Csehszlovákia kártyavára, akkor – de csakis akkor — örömmel fogadjuk majd el a békejobbot, amelyet a jobb és hozzá méltóbb belátásra jutott francia nemzet nyújt felénk.