LXXI. évf. 133. sz. 1920.06.04. p.1.
Junius 4
Íme, elővesszük történelmünket és ráírjuk 1920. junius 4-ike. Egyáltalán nem reng meg a toll a kezünkben, amikor ezt megtesszük.
Mert mi fog voltaképpen ezen a napon történni? Egy rászedett, megcsalt nemzetet arra kényszeritenek, hogy aláirjon egy okmányt, amely ezer esztendős multját, jelenét és jövendőjét infámis módon megtagadja. Ha Magyarországon, vagy az elszakitott részeken csak egyetlenegy ember akadna, aki azt mondaná, vagy hinné: lám, aláirták a békeszerződést, meg van a béke, ennek alapján a tiz századot megélt ország számára ujabb századok vannak nyitva, amelyeket boldogan és erősen végigélhet, — ebban az esetben, igenis, tétovázna a kezünk, amitor a dátumot leirjuk a papirosra. Ebben az esetben volna ennek a nemzetnek egy része, — akármilyen elenyészően csekély része is — mely az égbekiáltó igazságtalanság előtt fejet tud hajtani és lelkében hajlandóságot mutat, hogy a ránk rakott gyalázat ellen nem mer, vagy nem akar szivének lávás szilajságával lázadozni
Ilyen magyar ember azonban nem él a nap alatt. Mind a husz millió, aki Szent István koronájának fényességében megfürdött, harsogva kiáltja a népeknek és az egeknek, hogy az a béke, amelyet holnap rája kényszeritenek, nem igazi béke, számára az nem életet, hanem becstelen halált jelent. Mind a huszmillió azzal a gondolattal fog holnap reggel felkelni, hogy ezen a napon egy gyönyörü, évezredes épület lerombolását határozzák el, olyan épület lerombolását, amellyel szivük elválaszthatatlanul össze van forrva, nemcsak az övék, hanem a holtaké is, akik réges-régen nyugosznak, de szellemük képében közöttünk járnak. Élnek és intenek, csontujjukkal figyelmeztetnek és oda mutatnak, ahol az ezeréves határok húzódnak el.
Lehetséges-e ez? Elképzelhető-e ilyen barbárság, ilyen természetellenesség? Elhatározni elhatározhatják, az a két magyar ember, akit politikai tekintetek és megfontolások abba a szerencsétlen helyzetbe kényszeritettek, hogy nevüket a világtörténelem leghitványabb aktusa alá odakaparítsák, valóban odakaparíthatják, de végre lehet-e ilyesmit hajtani? Végre lehet-e ilyesmit hajtani, ha az elmult századok azt kiáltják, hogy nem, ha az élő milliók karukat és mellüket nekifeszítve azt sziszegik, hogy nem, ha az együvé tartozni akaró hegyláncok azt riadozzák, hogy nem, ha a magyar róna felé igyekvő folyók azt zúgják, hogy nem?! Bizony nem lehet. Olyan hatalom nincs, amely a természet törvényeit, véges ember: ésszel egyszerűen kitörölje a természet könyvéből.
Éppen ezért nem reszkető, de nyugodt ujjak fogják azt a tollat, amely lebetüzi, hogy junius 4-én olyan békét kényszeritettek ránk volt ellenségeink, amely országunkat feldarabolja és a megmaradt kis Magyarországot gazdaságilag halálra ítéli. Nyugodtan mondjuk, nem az ezeréves Magyarország hal meg ezen a napon. Ezen a napon csak egy béke születik meg, amely egyetlen lépést nem fog tudni tenni az élet országutján és amely egyetlen lélegzetet sem fog tudni venni az élet friss levegőjéből.
Az ezeréves Magyarország azonban junius 5-én és azon tul is élni fog; szuronyvonalak elzárhatják tőlünk ideiglenesen testvéreinket, ezek a vonalak mihamar el fognak olvadni, Szent István koronájának valamiennyi köve ismét ragyogni fog, s 1920 junius 4-ike nem lesz egyéb, mint egy rut emlék.