II. évf. 81.sz. 1920.04.03. p.3.
Körséta a husvéti élelmiszerpiacon
Kevés az áru, drága a hus és pénztelen a közönség
Más esztendőkben ilyenkor, húsvét előtti napon, rogyásig volt a pesti vásárcsarnok áruval és a vevők szédületes tolongással sodorták egymást az árusitó fülkék előtt. Emlékezzünk a régi időkről, amikor húsvét szombatján mindenki boldogan cipelte haza a pirospozsgás, mosolygó sonkát és az egész Dunapartot ki lehetett volna kövezni tojással, amely már ilyenkor csak a piros festékre várt.
Ma bizony még silány paródiáját sem találjuk ezeknek az idillikus állapotoknak, a nagy vásárcsarnokban, mely sivár és szomoru, mint mostanában minden hétköznap és üres, mint otthon az éléskamránk. Csak a féldisznókat és óriási nagy marhaoldalokat cipelő mészárossegédek és hivatásos «trógerek» hangja még a régi goromba és fülsiketitő, amint zsákmányukkal végig törtetnek a bámészkodó, ámélkodva ténfergő közönség sorfalán keresztül.
Az árakról jobb nem is tudni, mert meglepetésnek éppen nem a legkellemesebb, hogy például a marhahus rövid, de dicsteljes áremelő tréning után húsvét szent ünnepére elérte immár a százharminc, sőt egyes helyeken a száznegyven koronát és vele csak a bárányhus vetekszik, amely aktuális voltára tekintettel szintén száznegyven koronáért kinálja magát. Hal igen kevés érkezett a nagy csarnokba és ami van is, annak egyik napról a másikra majdnem negyven százalékkal ugrott fel az ára. A hagyományos húsvéti sonkára a hentessor egyik kis félreeső fülkéjében akadtunk rá. Az árárt a fülke gazdája ki se merte irni, csak ugy halkan sugja meg, hogy háromszáz korona. Vigasztaló, hogy lehet ám postában is fizetni.
– Hála Istennek – mondja a mammutárakon csodálkozók tömegében egy uriasszony – Legalább tojás van elég. Hus és sonka helyett tojást eszünk az ünnepeken.
Tényleg egész utcák alakulnak a tojásos ládákból és a kiirt árak darabonkint három korona ötven és hatvan filléreket mutatnak, ami a mult heti négykoronás árakkal szemben némi javulást jelent. Ugy mondják, hogy a húsvéti tojásbőséget jórészben az élelmezési szindikátusélelmességének köszönhetjük, mert a tiszántuli nagyobb készletekből meglehetős mennyiséget bocsájtott a vásárcsarnoki közönség rendelkezésére.
Szép sertéshús is van aránylag elegendő a csarnokban. Az ára azonban csekély százötven korona között ingadozik, inkább fölfelé, mint lefelé. A »jelen voltak» között meg kell még emlitenünk a derék borjucombot, amely pláne már százhatvan koronás árat vindikál magának. Ajánlatos tehát, hogy husvétre ne együnk se borjukotlettet, se borjusültet. A csarnoki közönség önmagától követné is ezt a jó tanácsot és inkább azt az aktuális gyenge bárányt frekventálná, ámde az élelmes mészárosok egyelőre csak fél- és negyedrészekben hajlandók eladni, ami igen furcsa és jellemző dolog. Vigasztaló, hogy majd talán az ünnepek után kilószámra is kapható lesz a husvéti bárány.
A mai, nagypénteki husvásár különben sem irányadó az egész húsvéti bevásárlás megállapitásánál, mert tudjuk, hogy ma általános böjti nap van. A mészárosok inkább szombaton remélik megcsinálni alkalmi üzleteiket és remélhetően a szombati piacon más egyebekben is élénkebb lesz a kereslet. Várjuk, hogy még e napra a falusiak is hozzanak valamit, amint nagy ünnepek előtt szokás: egy kis vajat, túrót, füstölt hust, hüvelyest, amiben nagyon szükölködünk és egy kis baromfit, ami jelenleg szintén hiányzik a pesti élelmiszerpiacról. No és egy kis kereszteletlen tejet a szikkadt torku fővárosi gyerekeknek, mert a hatósági jegyre csak csöppenként jut.