XL. évf. 277. sz., 1920.11.24. pp. 1-2.
Az oláhok a Tiszáig akarják megszállni Magyarországot.
— Népgyüléseken izgatnak ellenünk. — Tuszokat akarnak szedni Erdélyben. —
Nagyváradról kapjuk az alábbi tudósítást:
A bécsi kommunista sajtó nemrég világgá kürtölte, hogy a Nagyváradon, halálra itélt Csécsi Nagy Imre huszárezredes fiai, hogy boszut álljanak édesapjuk elitéléséért, a Margit-köruti fogház előtt többed magukkal megtámadtak egy Morár Teofil nevű budapesti román orvostanhallgatót, a kit embertelenül megkinoztak s végül holttestét a Dunába dobták. Nem beszélve arról, hogy az egész hir szemen szedett koholmány, mert ez az orvostanhallgató ma is a legnagyobb nyugalomban él Budapesten, mi eddig fölöslegesnek tartottuk, hogy a külföldet ellenségeink ez ujabb rágalmáról fölvilágositsuk. Legalább is erre vall, hogy az oláh sajtó ezt az esetet fölkapva, immár három hete a legvadabb hangon izgat a magyarság ellen és az esettel kapcsolatban az erdélyi magyar nyelvü ujságokat is arra kényszerítik, hogy olyan propaganda cikkeket közöljenek magyar testvéreik ellen, a mi még az oláh megszállás történetében is példátlanul áll.
Ez ügyből kifolyóan — a mely természetesen csak ürügy és kinálkozó alkalom volt az ellenünk való izgatásra száz népggülést akarnak rendezni az oláh politikusok Erdélyben és Oláhországban a magyarság ellen. Az első ilyen nagyarányu népgyülést Bukarestben tartották a mult vasárnap, a melynek lefolyását a román kormány sajtóirodája körtáviratban közölte az erdélyi magyar sajtóvaL A gyülésen Franca Amos, az első erdélyi román tanács volt elnöke elnökölt. Megnyitó beszédében a többi között a következőket, mondta:
— A mi le nem győzött hadseregünk megmentette a magyarokat Kun Béla dühétől és elismerésül, hogy a román kegy folytán erőhöz jutottak, ezer és ezer románt börtönöztek be, megkinozták és meggyilkolták a mi diákjainkat és földmivelöinket. (?!) Nem elég nekik a lecke, melyet a mi vitéz hadseregünktől kaptak, mi tehát hajlandók vagyunk ujból megfizetni nekik, a mi őket illeti. Románia határai úgyis a Dnyesztertől a Tiszáig fognak terjedni. A Morár Teofil meggyilkolása okozta mély megbántás e pillanatában gondolatunk dicső hadseregünk felé irányul, mert ez a háboru megmutatta, hogy minden szövetség és békeszerződés csak papirrongy. A mostani meg az eddig elszenvedett bántalmakkal szemben tuszul kell venni a területünkön élő magyar püspököket, mágnásokat és uriembereket.
lvaniteszku, az oláh képviselőház alelnöke arra kérte a tömeget, ne türje a magyarok inzultusát és fegyverrel szerezzen érvényt annak, hogy a Dnyesztertől a Tiszáig minden a románoké legyen. A vitéz oláh hadsereg, ugymond, nemsokára ismét ott lesz a magyarok fővárosában s akkor mindent számonkérünk és magunk szerzünk magunknak igazságot melytől szövetségeseink megfosztottak bennünket. Előre fogunk menni a Tiszáig, miénk lesz az egész Bánát a Maros torkolata és minden a mi bennünket illet. Ebben sem ellenség, sem pedig jó barát nem tud már bennünket megakadályozni. Ha az antant főtanácsa nem érti meg, hogy Románia jogait tisztelni kell, mi már tudjuk az utat a magyarok fővárosába. Budapestig, a melyet egy parádés marssal elérhetünk.
Fölszólalt még a többi között Stoica tábornok és kijelentette, hogy a hadsereg a román nép rendelkezésére áll a területek megszerzése céljából. A népgyülés végül határozati javaslatot fogadott el, a melyben kérik és elvárják a felelős tényezőktől, valamint az ojtuzi. oknai és marasti „legyőzhetetlen oroszlántól”. Avereszku tábornoktól, hogy azonnal vétessenek tuszok ama magyar tisztek, klérus, nemesség és arisztokrácia sorából, a kik nem tették le a hüségesküt. A gyülés egyuttal nemzeti gyászt hirdet, a mig a románság megsértett jogai teljes elégtételt nem nyernek és a Budapesten fölállitani tervezett Erdély szobra ellen való tiltakozásul szobrot állitanak a román mártiroknak Bukarestben, a honnan győzedelmesen kel fel a nap a nemzeti eszme betetözésére.
Ebből a dologból csak egy látszik ki világosan. Az, hogy a „dicső és győzhetetlen román hadsereg” hóditó hadjáratát még nem látja befejezettnek s a politikusok ebben az irányban lázitják a román népet népgyüléseken. Nekik minden ürügy jó erre. Jó a román tanuló is. a kit a magyarok agyonvertek, a ki azonban él, köztünk biztosságban var és magyar egyetemen készül pályájára. Ma tán nincsen itt az ideje annak, hogy minket ez a román, nemzeti perfidia különösebb izgalomba hozzon, de tudomásul kell vennünk, a székely közpéldaszóra gondolva, mely azt mondja: Nem kell félni, de ügyelni szükséges.