XLVIII. évf. 218. sz. 1920.09.15., p.1.
Súlyos szociális problémák
jelenlétét mutatják azok a tünetek, amelyekről a fővárosi közigazgatási bizottság hétfői ülésén tettek jelentést. Váry Albert főügyész és Hann helyettes államtitkár, adófölügyelő „egyértelmüen rámutattak arra, hogy egyre szaporodik azoknak a száma, akik nem akarnak dolgozni”. Számtalanszor kifejezést adtunk annak a fölfogásunknak, hogy az ország mai helyzetében egyetlen munkabiró embernek sem volna szabad tétlenül töltenie az idejét. Annyi a pótlásra váró mulasztás, oly sok a hézag gazdasági életünk minden terén, annyi a megoldásra váró föladat, hogy valamennyi dologképes ember megfeszitett munkája is csak esztendők mulva láthatja el ugy, ahogy, a fönnálló és folyton fokozódó szükségleteket.
„A tömeg nem akar dolgozni és a bünesetek oka nem a nyomor, hanem dologtalanságra való hajlam” — állapitja meg a főügyész s ha ez a beállitás abszolut igazság volna, alkalmat adhatna kétségbeesésre. A főügyész azonban a kriminalista szemével nézi az eseményeket, tényt konstatál — ez eddig helyes, a konzekvenciák mérlegelése és levonása azonban már nem a büntetőjogász, hanem a szociálpolitikus hatáskörébe tartozik. A munkakedv csökkenése háborus következmény: a hat esztendei nehéz frontszolgálat és megfeszitett háborus termelés, súlyosbitva a fizikai létminimum csökkenésével, az egész világon kiváltotta ezt a hatást. Kiváló szociológusok, hirneves pszichiaterek és fiziológusok tekintélyes irodalmat produkáltak már e kérdéssel kapcsolatban s abban valamennyien megegyeznek, hogy esztendők kiengesztelő és kiegyenlitő munkája, a szociálpolitika forrásainak bőséges buzogása szükségesek ahhoz, hogy a testileg-lelkileg agyongyötört emberek munkakészsége teljesen helyreálljon.
A megállapitással magával itt nem szállunk szembe, noha tudjuk, hogy ezren és ezren vannak olyanok, főleg a szakképzett ipari munkások között, akik szives-örömest dolgoznának, ha egyrészt nyugodt idegállapotba kerülhetnének, másrészt, ha munkájukért legalább annyi ellenértéket kapnának, amennyiből magukat és családjukat emberségesen eltarthatnák. Nincs azonban elég munkaalkalom. Aki ebben kételkedik, sétáljon ki munkaidőben Ujpestre, Kőbányára, Óbudára, Kispestre, Csepelre vagy akármelyik más gyári körzetbe s nézze meg a hangtalan, hideg gyárkéményeket, a sivár, üres gyártelepeket. Ezek nem azért merültek bele a terméketlenség sivár légkörébe, mert nem kapnak elegendő munkást, hanem főleg azért, mert nincs szén, nincs nyersanyag, nincs megrendelés X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X
Ez a kérdés tehát elsősorban szociálpolitikai kérdés. Következményei azután természetszerüen más területekre is átcsapnak: a szociálpolitikai érzéketlenség átplántálja a kérdést a napi politikába s amint látjuk, a büntetőjog területére is. Más oldalról kell megfogni a kérdést. A börtön a legutolsó és a legkevésbé alkalmas eszköz a munkakedv fokozására — inkább az ellenkező célt szolgálja.
A szociálpolitikus igy állapitaná meg a teendők sorrendjét: elsősorban a tömegek lelki- és idegállapotának helyreállitásáról kell gondoskodni. Ez politikai kérdés, tehát a kormányzat föladata. A módszereket már több izben volt alkalmunk a kormány figyelmébe ajánlani. Azután a munkaalkalmak számát kell szaporitani: szén, nyersanyag, a megrendelőkészség fokozása belső biztonsággal és szilárdsággal, közmunkák megkezdése, az idevonatkozó kellékek. Természetesen ki kell küszöbölni az igy létrejövő munkaviszonyból még a látszatát is annak, hogy itt jótékonykodó pepecselés történik: ha nem is rideg, de mindenesetre komoly kapcsolat jöjjön létre munkás és munkáltató között, még akkor is, ha a munkáltató a város vagy az állam és semmilyen más szempont ne érvényesüljön, mint az, hogy egyik részről tisztességes munkára, a másik részről tisztességes dijazásra kötelezik magukat.
Végül helyes és célszerű szociálpolitikai intézkedésekkel és igazságos bérpolitikával lehetővé kell tenni a munkáscsaládok emberi megélhetését. Nem akarjuk ismételni az idevonatkozó szükségleteket. Számtalanszor elmondottuk, mindenki tudja, ismeri: csak éppen hozzá kell fogni a megvalósitáshoz.
Kiséreljék meg azok a bizonyos illetékesek ezeket a módszereket alkalmazni X X X X X X X meg fogják látni, micsoda varázserő lakozik bennük, micsoda lendületet fog venni a magyar ipari gépezet.