I. évf. 27. sz., 1920.09.08. p.3.
— Egy szemtanu megfigyelései az uj államban. —
Az irredentizmus Erdélyben azon a napon kezdődött, amikor a román kormány az imperiumot átvette. Tudjuk jól a történelemből, hogy minél jobban elnyomják a népet, annál jobban lángol fel benne a szabadság utáni vágy. Ez a vágy most még csak a szivekben él, tettekben még nem nyilvánulhat meg, mert a hatalom, amely zsarnoki módra nehezül a lakosságra, vérbe fojt minden külső megnyilvánulást. És ez a szabadság utáni vágy ma már nemcsak a magyarok szivében él, de az erdélyi románokéban is, akik már megelégelték testvéreik garázdálkodását, és bár még szégyenlősen, de bevalják, hogy mégis csak jobb volt a magyar uralom, mint a barbár félmüvelt román iga.
Most még csak a szivek lázadoznak. Suttogva, dacosan járnak és mindenben csak az erőszaknak engednek. Sőt szokszor annak sem. Ó és uj románia börtönei, internáló táborai zsúfolva vannak dacos magyarokkal, kik inkább a börtönt választották mint a rabláncot. Erdély közigazgatása és a közgazdasági élete teljesen csődöt mondott, mert miután a magyar tisztviselők háromnegyed része nem tette le a hüségesküt, a román kormány elbocsátotta őket és román tisztviselőket hozatott. Ezek azonban a közigazgatásban teljesen járatlanok és annyi rossz akarattal kezelik a magyarok ügyét, hogy csak a legnagyobb nehézségekkel küzdve tudják az állam gépezetét lassu cammogással járatni.
A közgazdasági élet szintén a csőd szélén áll. Az adók sehogy sem akarnak befolyni, a paraszt a maximális árak miatt nem viszi piacra termését, a gyári üzemek legnagyobb része szünetel nyers anyag hiányában, a kereskedők akik rá vannak utalva a bukaresti piacra, csak a legszükségesebbet szerzik be, mert a lei és a korona közti különbség olyan nagy, hogy nem bírják eladni és az áruk a nyakukon maradnak. A kormány és a hatóságok pedig nemcsak hogy nem segítenek a bajukon, hanem ahol csak lehet ütnek rajtuk és lehetetlennél lehetetlenebb rendeletekkel kinozzák. Az árakat nemcsak maximálták, de előírták, hogy minden áru milyen haszonnal adható tovább. Minden eladott áruval jegyzéket köteles adni a kereskedő a vevőnek akár kéri az, akár nem. Ezekről a jegyzékekről kópiát kell készíteni, amelyet minden hónapban az árvizsgáló bizottságnak be kell mutatni.
Legjobban el van keseredve a nép a korrupciós hivatalnokok miatt. Pénz nélkül, megvesztegetés nélkül semmit sem tudnak kijárni. Az ellenséges érzelmű román hivatalnokok pedig csak azzal állnak szóba, aki fizet nekik.
És minden téren ilyenek az állapotok. Még a vallási ügyekbe is beleszólnak a hatóságok. A múlt ősszel és most tavasszal minden magyar nő pártában járt, de ezzel nem Románia ellen tüntettek, hanem csak magyar, mivoltuk mellett. És ez ellen az ártatlan tüntetők ellen a románok, úgy felbőszültek, hogy az utcán katonák és tisztek megtámadták a védtelen nőket, leszakították róluk a ruhát és igen sokat börtönbe vetettek.
És a románság minden ilyen intézkedése, zsarnoksága és bosszuszomja csak növeli a magyar irredentizmust.
„Nem, nem soha!“ Ez a jelszó most a magyarok közt. És hiába a kormány minden erőlködése soha el nem fogja fojtani tudni a szivek érzelmét.
De mint már említettem nem csak a magyarság gyülöli ezt az uj uralmat, de maga az erdélyi románság egy része is. Ennek oka pedig az, hogy a román kormány nem bízik az erdélyi testvéreiben sem. A nagy hivatali állásokat ó romániai emberekkel tölti meg, szerény fizetésű kis hivatalnokokból pefektusokat nevez ki vagy egyéb ilyen állásba helyezi, az erdélyi románoknak pedig csak másodrangu állások jutnak és még azok jogait is megnyirbálja és állandó spiclikkel veszi körül.
Legutóbb nagy port vert fel egész Romániában, különösen erdélyben a Cserey-Csécsy ezredesek és társainak hazaárulási pöre, akik most már a második tárgyaláson mentek keresztül. Az első tárgyalás, amely Kolozsvárott folyt le, tiz halálos ítélettel végződött, föllebezés folytán az Ítéletet megsemmisítették és az uj tárgyalás Nagyváradon folyt le. Itt már csak három halálos Ítéletet hoztak: Csereyt Csécsit és egy főhadnagyot ítéltek halálra, a többit 10—15 évi kényszermunkára. Köztük Lukácsot, Nagyvárad volt polgármesterét, akire vonatkozólag — ez a legérdekesebb — a tárgyaláson az összes tanuk, köztük igen sok román úgy vallott, hogy Lukács jobb hazafi, mint maga Avarescu miniszterelnök. A magyar uralom alatt mindig román barát volt és a gyulafehérvári határozatot Nagyvárad nevében ő üdvözölte először egész Erdélyben. Elképzelhető Nagyvárad románságának elkeseredése a saját fajtája ellen.
Így fest Románia és benne a magyarok. Az irredentizmus pedig lassan izzik tovább és nem fog sok idő betelni lángban fog állani egész Erdély és csak a menekülő oláhság bocskorainak dühöngése fog visszhangot kelteni.