Trianon 100

BUDAPESTI HIRLAP – 1920.11.24.

A bécsi kommunista sajtó nemrég világgá kürtölte, hogy a Nagyváradon, halálra itélt Csécsi Nagy Imre huszárezredes fiai, hogy boszut álljanak édesapjuk elitéléséért, a Margit-köruti fogház előtt többed magukkal megtámadtak egy Morár Teofil nevű budapesti román orvostanhallgatót, a kit embertelenül megkinoztak s végül holttestét a Dunába dobták. Nem beszélve arról, hogy az egész hir szemen szedett koholmány, mert ez az orvostanhallgató ma is a legnagyobb nyugalomban él Budapesten, mi eddig fölöslegesnek tartottuk, hogy a külföldet ellenségeink ez ujabb rágalmáról fölvilágositsuk.

Tovább olvasom »

SZÉKELY NÉP – 1920.11.17.

Averescu a parlament megnyitásán már ujjászervezett kabinetjének élén kiván megjelenni. Egyelőre még csak kombinációk vannak a választásokról, de erősen tartja magát az a hir, hogy Erdély, Bukovina és Besszarábia még csak tárcanélküli miniszterek utján sem jut képviselethez a kormányban. A politikai helyzet jellemzéséül itt közöljük a „Dimineaţa” cikkét, melynek állásfoglalása a tárcanélküli miniszterségek kérdésében a román politika széles köreiben talál visszhangra.

Tovább olvasom »

ELLENZÉK – 1920.11.10.

Erdély magyar irodalmi élete, amely az imperium átvétele után kis időre a tájékozatlanság érzetével megtorpanni látszott, hamarosan felismerte azokat a szempontokat, amelyeknek irányitani kell őt jövő müködésében. A helyzet felismeréséből következett az is, hogy a magyar irodalom itt ujra friss erővel bontakozni kezdett. Folyóiratok indultak meg, melyek mindegyike a magyar kultura zászlaját lobogtatta. Különböző utakon próbálták ezt elérni, de szándékuk tisztaságát senkisem vonhatta kétségbe.

Tovább olvasom »

FRISS UJSÁG – 1920.11.05

A La Croix cimü lap „Levél Szlovákiából” cimmel cikket közöl, amely többek között igy szól: A csehek nem tudták saját nemzeti ösztönüket fékezni; két-három hónappal ez elfoglalás után már elkezdödött a reakció. Ez időtől kezdve a tótok és rutének a csehek ellen oly gyülölettel és megvetéssel viseltetnek mely ezelőtt elképzelhetetlen volt egy ilyen jámbor és békeszerető népnél.

Tovább olvasom »

UJ-SOMOGY – 1920.10.30.

II. évf. 248. sz., 1920.10.30. p.1. „Mindent a hazáért!” („Sve za domovinu!”) Irta egy zágrábi magyarbarát, vezető horvát politikus.Az „Uj-Somogy” részére fordította : Wagner József.

Tovább olvasom »

AZ EST – 1920.10.23.

Az entente-hatalmak azt a felszólítást intézték a magyar kormányhoz, hogy a trianoni békének még ez év november 1-ig történő ratifikálásáról gondoskodjék. Erről a fordulatról és a ratifikálás körülményeiről: gróf Teleki Pál miniszterelnök a következőkben volt szives tájékoztatni munkatársunkat:

Tovább olvasom »

AZ UJSÁG – 1920.08.10.

XVIII. évf. 189. sz. – 1920.08.10., p.1.

Beszélgetés Apáthy Istvánnal

(Sulyos szervi szivbajt szerzett a román fogságban. – Rövid budapesti időzés után Nápolyba utazik.)

– Az Ujság tudósitójától. –

Apáthy István professzor, a magyarság erdélyi mártirja, ma délután Budapestre érkezett és a Pannónia-szállóban szállt meg. Vele együtt jött a felesége is, a ki tudvalevőleg szintén végigszenvedte a román fogságot. Munkatársunk fölkereste a hirneves tudóst a Pannónia-szálló első emelet 4. számu szobában levő lakásán és megkérte, nyilatkozzék a nyilvánosság részére hosszu kálváriájáról. Apáthy professzor ezt volt szives mondani:

– A mult év január 15-én fogtak el a románok. Négy vádat emeltek ellenem. Azzal vádoltak, hogy én toboroztam a székely dandárt, megsértettem a román királyi családot, Románia ellen izgattam az erdélyi lakosságot s végül, hogy én rendeltem el a czigányi állomáson veszteglő román katonai vonatnak a megtámadását. Letartóztatásom ellen nyomban óvást emeltem a nemzetközi jog nevében, mert én akkor – mint Kelet-Magyarország kormányzó – igényt tarthattam a parlamentereket megillető összes jogokra. Először Nagyszebenbe vittek, betettek egy szobába s két szuronyos őr vigyázott minden lépésemre. Január végén, a mikor ágynak dőltem, megengedték, hogy a feleségem hozzám jöjjön. Teljesen elzárva a világtól éltünk feleségemmel a nagyszebeni kadetiskola egyik helyiségében. Február 9-én Désre vittek, majd később Zsibóra, végül Nagykárolyban helyztek el. Itt sulyosan megbetegedtem, már-már halálomon voltam. Azóta is magammal hurczolom sulyos szervi szivbajomat.

– Néhány hét mulva Nagyszebenbe szállitottak vissza, a hol julius 15-én haditörvényszék elé állitottak. Hat napig tartott a főtárgyalás. A hadbiróság egyhangulag felmentett ama vád alól, hogy én okoztam a czigányi inczidenst, de öt évi börtönre itéltek a többi három vádpont alapján. Felebbezésemre november 5-én tárgyalta ügyemet Bukarestben a felsőbb katonai biróság és megsemmisitette a Nagyszeben hozott itéletet. Nyomban megszüntették ellenem az eljárást. Ennek ellenére csak hat hét mulva engedtek szabadon. Azóta utlevél után jártam. Hét hónapi fáradozás után sikerült is utlevelet szereznem a bukaresti franczia követség utján.

– Nagy hálával tartozom Metz Vilmos nagyszebeni főgimnáziumi tanárnak, a kinek vendégszerető házában hónapokon át a legmelegebb szeretetet élveztem. A derék ember budapesti utamra is elkisért a fiával együtt. Nagyszebentől Borsig külön vasuti kocsit bocsájtott rendelkezésemre a román kormány. Egy százados és egy altiszt kisértek el a demarkácziós vonalig. Elég udvariasan bántak velem.

– Fölhasználom az alkalmat, hogy tiltakozzam ama kósza hir ellen, mintha engem bolsevista üzelmekkel is vádoltak volna a románok. Ebből egy szó sem igaz.

– Egyelőre itt maradok Budapesten maradok, felkeresem orvosprofesszor-barátaimat és megvizsgáltatom a szivemet. Ha ők megengedik, Nápolyba fogok utazni, hogy tovább folytassam az immár két éve megszakitott tudományos munkásságomat.