Trianon 100

BUDAPESTI HIRLAP – 1920.11.24.

A bécsi kommunista sajtó nemrég világgá kürtölte, hogy a Nagyváradon, halálra itélt Csécsi Nagy Imre huszárezredes fiai, hogy boszut álljanak édesapjuk elitéléséért, a Margit-köruti fogház előtt többed magukkal megtámadtak egy Morár Teofil nevű budapesti román orvostanhallgatót, a kit embertelenül megkinoztak s végül holttestét a Dunába dobták. Nem beszélve arról, hogy az egész hir szemen szedett koholmány, mert ez az orvostanhallgató ma is a legnagyobb nyugalomban él Budapesten, mi eddig fölöslegesnek tartottuk, hogy a külföldet ellenségeink ez ujabb rágalmáról fölvilágositsuk.

Tovább olvasom »

SZÉKELY NÉP – 1920.11.17.

Averescu a parlament megnyitásán már ujjászervezett kabinetjének élén kiván megjelenni. Egyelőre még csak kombinációk vannak a választásokról, de erősen tartja magát az a hir, hogy Erdély, Bukovina és Besszarábia még csak tárcanélküli miniszterek utján sem jut képviselethez a kormányban. A politikai helyzet jellemzéséül itt közöljük a „Dimineaţa” cikkét, melynek állásfoglalása a tárcanélküli miniszterségek kérdésében a román politika széles köreiben talál visszhangra.

Tovább olvasom »

ELLENZÉK – 1920.11.10.

Erdély magyar irodalmi élete, amely az imperium átvétele után kis időre a tájékozatlanság érzetével megtorpanni látszott, hamarosan felismerte azokat a szempontokat, amelyeknek irányitani kell őt jövő müködésében. A helyzet felismeréséből következett az is, hogy a magyar irodalom itt ujra friss erővel bontakozni kezdett. Folyóiratok indultak meg, melyek mindegyike a magyar kultura zászlaját lobogtatta. Különböző utakon próbálták ezt elérni, de szándékuk tisztaságát senkisem vonhatta kétségbe.

Tovább olvasom »

FRISS UJSÁG – 1920.11.05

A La Croix cimü lap „Levél Szlovákiából” cimmel cikket közöl, amely többek között igy szól: A csehek nem tudták saját nemzeti ösztönüket fékezni; két-három hónappal ez elfoglalás után már elkezdödött a reakció. Ez időtől kezdve a tótok és rutének a csehek ellen oly gyülölettel és megvetéssel viseltetnek mely ezelőtt elképzelhetetlen volt egy ilyen jámbor és békeszerető népnél.

Tovább olvasom »

UJ-SOMOGY – 1920.10.30.

II. évf. 248. sz., 1920.10.30. p.1. „Mindent a hazáért!” („Sve za domovinu!”) Irta egy zágrábi magyarbarát, vezető horvát politikus.Az „Uj-Somogy” részére fordította : Wagner József.

Tovább olvasom »

AZ EST – 1920.10.23.

Az entente-hatalmak azt a felszólítást intézték a magyar kormányhoz, hogy a trianoni békének még ez év november 1-ig történő ratifikálásáról gondoskodjék. Erről a fordulatról és a ratifikálás körülményeiről: gróf Teleki Pál miniszterelnök a következőkben volt szives tájékoztatni munkatársunkat:

Tovább olvasom »

AZ EST – 1920.06.13.

XI. évf. 141. sz., 1920.06.13. p.2.

„A dunai konföderáció jobb lett volna a parisi békénél”

Egy francia szenátor a csehek és délszlávok ellen

Páris, junius 12.
az M. T. I. szikratávirata

Weiller szenátor, a külügyi bizottság tagja, vezércikket irt a Figaró-ban az osztrák békeszerződésről. Weiller szenátor a következőket irja:

Ha a békekonferenciát valóban ítélőszéknek akarjuk tekinteni, akkor csodálnunk kell azt az igazságtalanságát, a mely lehetővé teszi, hogy Németország egységesen kerül ki a vereségből, Ausztria pedig szegény kis tartománnyá sülyed, a melynek idegen segitségből kell tengődnie. Wilson parancsokat osztogatott méltóságának sinai hegyéről és megvédte a nemzetiségeket, úgy látszik azonban, tulzott mértékben gondoskodott a délszlávokról és a csehekről, mert az Egyesült-Államokban nagyon sok a délszláv és a cseh nemzetiségü választópolgár.

A háboru folyamán maga a cikkiró szenátor is a csehek érdekében fáradozott, de azt tapasztalta, hogy a hálátlanság, a mely egyébként a fejedelmek kiváltsága volt, Prágában is megfészkelődött. A dunai konföderációval megvédhették volna a népek függetlenségét. Ausztria elpusztitása sulyos hiba volt, a mely utóbb keservesen megbosszulja magát. A szenátus külügyi bizottságát főképpen az a kérdés foglalkoztatja, a mely domináló kérdése az egész európai politikának: hogyan éljen meg Ausztria? Ausztriának legalább is tiz millió főnyi lakosságot kellett volna meghagyni és csak hat milliót hagytak meg.

A cikkiró végül részletesen vázolja azokat az akadályokat, a melyeket a békeszerződés az uj Ausztriában támaszt, azután pedig a Németországhoz való csatlakozás érdekében megindult mozgalomról beszélt, a mit Franciaországnak minden körülmények között meg kell akadályoznia. Franciaországnak fontos érdeke követeli, hogy mindent elkövessen abban az irányban, hogy Ausztria ne találjon menedéket a német szövetségben, a melynek még most is a poroszok állnak az élén. Ezt a menedéket a népszövetség nem tagadhatja meg Ausztriától véglegesen, ha van még igazi Európa. Meg kell találni a módját, hogy Ausztria, Csehország, a délszláv állam, Bulgária és Románia, mindnyájukra nézve teljesen kielégítő szövetséget kössenek. A békét csak a Balkán nagy gazdasági szövetkezése mentheti meg.