AZ EST – 1920.03.24.

Nem mondunk le a népszavazásról. A nemzetiségi miniszter nyilatkozata. Az Est tudósitójától: Felkerestük dr. Bleyer Jakabot, a nemzetiségi kisebbségek miniszterét, aki a nyugat-magyarországi ujabb eseményekről a következőket mondotta nekünk:

Tovább olvasom »

PESTI HIRLAP – 1920.03.17.

Hetekkel ezelőtt mikor a pesti nyomor jelenségei egyre szomorubban nyilvánultak meg, József Ferenc főherceg elhatározta, hogy megmozgatja a társadalmat és akciót indit Budapest éhező szegényeinek fölsegítésére. Az akció gyors lendülettel valósult meg, már szinte az elhatározást követő órában több millió állott rendelkezésre és pár nap multán óriási arányokban indul meg Budapest szegényeinek élelmezése. Ma már kilencezer ember kap két közkonyháról olcsó ebédet.

Tovább olvasom »

MAGYAR JÖVŐ – 1920.03.12.

Mi történt a külügyminiszterek londoni értekezletén?
Neuilly, március 11. (Szikratávirat)
Francia és angol lapok a külügyminiszterek legutóbbi londoni tanácskozásával kapcsolatban a magyar ellenjavaslatok sorsáról kedvezőtlen híreket közölnek. Értesüléseiket abban foglalják össze, hogy

Tovább olvasom »

PESTI NAPLÓ – 1920.03.05.

(Saját tudósitónktól.) A Hungária szállóbeli lakásán kerestük fel dr. Csengery János kolozsvári egyetemi tanárt, az erdélyi közélet egyik legkimagaslóbb alakját, hogy néhány uj adatot tudjunk meg a megszállott Kolozsvárról és a kiüldözött egyetem viszonyairól.

Tovább olvasom »

AZ UJSÁG – 1920.03.03.

Az amerikai magyarok helyzete. (Ezerötszázmillió dollárra becsülhető a vagyonuk. — Nagy tömegben jönnek a z óhazába. — Kiss Emil amerikai bankár Budapesten. — Martin Himler a magyarok helyzetéről.) — Az újság tudósítójától —

Tovább olvasom »

NÉPSZAVA – 1920.03.02.

Horthy fővezért 131 szavazattal Kormányzóvá választották.
A nemzetgyülés hétfői ülése. – Ki lesz az új miniszterelnök? – Az új kormány megalakításának kérdése. – Törvény a kormányzóválasztásról.

Tovább olvasom »

NÉPSZAVA – 1920.02.20.

XVVIII. évf. 44. szám, pp. 1-2.

Somogyi Bélát meggyilkolták

Nehéz szívvel lesújtva és egész lelkünkben megrendülve közöljük Magyarország proletariátusával, hogy Somogyi Belát, a Népszava felelős szerkesztőjét meggyilkolták!

Mint egész férfi és törhetetlen harcos esett el a becsület mezején: leskelődő, becstelen brávók gyilkos csapásai alatt. Egész életét a proletariátus ügyének szentelte, tudását és tiszta meggyőződését, akadályokat nem ismerő akaraterejét és mindig a cél felé törő energiáit annak az ügynek a szolgálatába állította, amely a proletariátusnak az ügye: a proletariátusért halt meg Somogyi Béla, a proletariátusért folyó fölszabadító harcban, oldozta föl tiszta, becsületes életét.

A gyásznak és a lesujtottságnak e megrendítő pillanataiban nehéz, nagyon nehéz megtalálni a helyes szavakat, hogy bennük megérzékeltessük a szivünket járó vihar dübörgő erejét és hogy megkíséreljük általuk megértékelni azt a nagy veszteséget, amely Somogyi Béla szörnyű halálával ért minket és velünk együtt az egész magyarországi proletariátust.

Itt állunk lehajtott fejjel és remegő ajkunk dadogva keresi azt az egyetlen szót, amelyből fölhullámzik e borzalom egész nagysága és mindaz a jelentőség és fenyegető, végzetes figyelmeztetés, amely mártírhalált szenvedett harcostársunk és mesterünk kiontott vére fölött lebeg nemcsak a proletariátus, hanem a társadalom valamennyi osztálya felé!

A gyász, a fájdalom és az indulat sokkal nagyobb mibennünk e súlyos órákban, semhogy nyugalmunk volna tovább időzni az egész országra veszedelmet jelentő megállapítások igazságainál. Aki gondolkodni tud, az nézzen körül és mindent megláthat… A mi szemünk elé ujra és ujra csak e gyáva mészárlás mártiralakja emelkedik ki és őt nézzük és az ő cselekedeteinek során fut végig emlékezésünk.

Alulról jött, szegény emberek gyermeke volt és attól a pillanattól kezdve, hogy nyitott szemmel és tiszta elmével nézhetett belé a világ és a társadalom dolgaiba, szakadatlanul a szegény emberekért küzdött. Szivébe fogadta a megbántott embereket, megkereste a nyomort és sérelmet szenvedőket és értük élt, értük küzdött addig az utolsó pillanatig, amelyben a gyáva gyilkosok karmai közé került.

Küzdelmének: nemes, nagy harcának fegyvereit kizáróan a szociáldemokrácia tudományos eszközei és tudományos módszerei szolgáltatták. Ezek a termékeny módszerek világították számára az utat, amelyen a proletariátusért való harcában haladnia kellett. Mondjuk-e és ismételjük-e százszor és százszor, hogy ezek a módszerek és e módszerek forrásából származó fegyverek minden jogállamban törvényes fegyverek gyanánt ismertetnek el? Ezekkel a fegyverekkel a kezében, annyira, amennyire a mai körülmények között e fegyverek még a kezében lehettek, az utolsó pillanatig nyilt és férfias harcnak hitte ö azt a küzdelmet, amelynek fegyelmezett, törhetetlen katonájává szegődött.

Ámde a dunaparti vértócsa most mást mond, mást ordít világgá. A harc egyenlőtlen volt. A harc csak egyoldalúan volt nyilt és férfias, mert vele szemben brávók állottak, akiknek nem elemük a kitárt mellel való küzdelem, akiket nem eszmék hevítenek és nem toll a fegyverük, hanem a tőr meg a bunkósbot…

Olyanok ezek a pillanatok, hogy nem lehet szépítenünk a dolgokat.

Mert azzal a felelősséggel és azzal az őszinteséggel, amely minket e gyászos órákban is kötelez, meg kell mondanunk, hogy ez igy tovább nem mehet. Küzdeni nyíltan és az egész világ szeme láttára, korrekten és becsületesen csak ugy lehet, ha a küzdelemben mind a két fél nyílt és becsületes fegyverekkel dolgozik. Nem az ország érdeke és nem a köznek a haszna az, ha egy nagy és törvényszerű társadalmi mozgalomnak a kezéből kiütik a törvényes, a nyilt fegyvereket és egész erejével, egész repesztő és bontó energiáival a föld alá kényszeritik…

E pillanatban nem tudjuk, hogy hol vannak Cservenka Miklós, Pósz Jenő és Bacsó Béla elvtársaink és hol vannak mások sokan, akikről semmit sem tudnak hozzátartozóik. Bacsó Béla, a Népszava munkatársa, Somogyi Bélával együtt tünt el és tartunk tőle, hogy Bacsó elvtársunknak, e derék szocialistának és a magyar irodalom e fejlődő reménységének is beteljesedett azóta a sorsa… Lehet igy tovább küzdeni, lehet igy törvényes eszközökkel és a világosságon nyilt homlokkal harcban állani, — hogy ebből a harcból politikailag és társadalmilag jó eredmények keletkezzenek? …

A proletariátus nemes halottjának. Somogyi Bélának a holtteteménél állunk itt és innen intézzük kérdéseinket azokhoz, akik a felelősséget viselik. Ők beszéljenek és cselekedjenek most, ha tudnak és akarnak, — mi és Magyarország proletariátusa egész gyászunkkal és fájdalmunkkal mártirhalottunk felé fordulunk és ami e pillanatokban bucsuzóul elhagyhatja ajkunkat az csak annyi lehet: méltók akarunk lenni Te hozzád!

„Ha száz életem volna, az is kevés lenne…”

Somogyi Béla elvtárs utolsónapi tevékenysége. – Eltávozik a szerkesztőságből. – Az autós rablók. – Az agnoszkálás. – A nyomozás. – A temetés.

Consumatum est! Bevégeztetett. Körülbelül két hónapja, hogy Somogyi Béla neve ott szerepel a Népszaván. Azóta a mi lapunk Színtiszta szociáldemokrata mezben, a legmérsékeltebb hangon iródott, Somogyi nemcsak azóta, amióta felelős szerkesztője a Népszavának, hanem a diktatura előtt, az októberi forradalom előtt is azok közé a szocialista publicisták közé tartozott, akik a fokozatos fejlődésnek voltak a szószólói. Tavaly augusztus óta számtalan levél, telefonos és szóbeli üzenetet kapott Somogyi Béla, akárhányszor érkezett hozzája ilyen levél, irónikusan megjegyzete, hogy ha száz élete volna, akkor is kevés lenne a rája leselkedő veszedelmekkel szemben.

Amikor a románok megszállták Budapestet, Somogyi el akart utazni Budapestről, de nem kapott utlevelet és igy kénytelen volt ezer veszedelmek közepette, tudatában annak, hogy esetleg nem látja másnap a fölkelő napot, szerkeszteni a Népszavát és dolgozni a munkásság érdekében. Budai lakásáról, ahol a környező szomszédság és a környék általában, ok nélkül haragudott Somogyi Bélára, távol tartotta magát. A szerkesztőség közelében, az Uránia-penzióban bérelt szobát, távol a családjától, a hotelszoba kellemetlen falai közepette dolgozott fáradhatatlanul az az ember, aki a diktatura idejében egyetlen sort nem irt olyat, amely a bolsevizmust szolgálta volna, tisztséget nem vállalt, pedig napról-napra megkörnyékezték. Hű maradt szociáldemokrata fölfogásához, elvéhez. Ha neveléssel nem lehetett, a terror eszközeivel nem óhajtotta szolgálni a munkásság ügyeit.

Kedden este

A lap szerkesztése nagy munkát ró még arra is, akinek csak ez a dolga. Az ő fáradhatatlan munkabirása nemcsak a szerkesztés nagy munkáját birta el, hanem nagyon gyakran jelentek meg tőle vezércikkek és más irások, amelyeknek a stilusa, a magyarossága, logikájának a vasereje bizonyitották Somogyi elsőrendü publicista képességét. Fél 9 óra körül bevégezvén a munkáját sorra járta a szerkesztőségi szobákat, minden munkatárshoz egy-egy biztató szót, a lap következő napra vonatkozó anyagát beszélte meg. Három – negyed kilenckor Bacsó Bélával, lapunk egyik munkatársával távozott a szerkesztőségből, eltávozott ugy, hogy csak a hullaházban találkoztunk vele …

Rövid ötperces az ut a Conti-utcától a Nemzeti Szinházig. Ebben az időben nagyon forgalmas a Népszinház-utca, szinte csodával határos, hogy eddig nem akadt tanu, aki látta vagy hallotta volna Somogyi Béla és Bacsó Béla rejtélyes eltünését. Mert annyi bizonyos, hogy egyiküket sem lehetett szó nélkül, erőszak nélkül belegyömöszölni a készen állott autóba, amelyet a legujabb verzió szerint három estén át láttak a Népszinház-utcában állani. Kizárt dolog, hogy Somogyi Béla, aki tudatában volt annak, hogy ezer veszedelem környezi, hogy csak ugy bárány módjára beült volna előtte ismeretlen emberek gépkocsijába.

Somogyi eltűnése.

Bacsó Béla elvtársunk eltünésével természetesnek látszott, hogy az emberrablók szándéka nem az ő előttük teljesen ismeretlen fiatal munkatársunk ellen irányult, hanem Somogyi ellen, akit ismertek is és akire régen fenték a fogukat. A félhivatalos hiradás, amelyet a rendőrség az eltünéssel kapcsolatosan kiadott, rögtön megerősitette azt a föltevésünket, hogy eme szimpla hir mellett világraszóló botrány, egy nagy emberi tragédia huzódik meg. A Népszava szerkesztősége kötelességszerűen közölte azt a rendőri kőnyomatoshirt, amely bejelentette két munkatársunk eltűnését és bizony a Népszava olvasói ezt a híradást csak megcsonkítva olvashatták szerdai lapunkban.

A hiradásnak minden sora, mondata csak megerősitette bennünk ama rettenetes gyanunkat, hogy a Dunából kifogott és meggyilkolt holttest, bár 30-35 esztendősnek jelezték, azonos Somogyi Bélával.

Fölismerjük a halottat.

A rendőrség előzékenységből egy munkatársunk már reggel 6 órakor jelentkezett a központi ügyleten és rövidesen kijutott Szabó György detektivföfölügyelő és a rendőrség fényképésze társaságában Ujpestre. Az ujpesti kapitányságról, ahol már várták a detektivföfölügyelőt a hozzája beosztott detektivek, a régi temető hullaházába mentünk, ahol az első pillantásra fölismertük a holttestben Somogyi Bélát, a Népszava felelős szerkesztőjét.

A holttest elváltozását, a vele történt dolgokat nagyon hüen leirta a rendőrség kőnyomatosa. A holttest rettenetes állapotban volt. A fején hat-hét szurás vagy ütés nyoma látszott. A balszemét kiütötték vagy kiszurták. A nyaka körül zsineggel történt fojtogatás nyomai látszottak. Az orrcsontját tompa tárggyal betörték. A kinyuló és szétálló ujjain és kezefején ütések piros foltjai. A lába azonmód volt, amint a gyilkosok rákötötték a hurkot.

A nyomozás.

A nyomozás eddigi adatai szerint majdnem bizonyos, hogy Somogyi Bélát elöször tettleg bántalmazták. Valami szilárd tárggyal fejbevágták, azután összeszurkálták. Miután igy végeztek Somogyival, bedobták a Dunába. Hogy ekkor élt-e, azt a nyomozás még nem tudta megállapítani. Marinovich Jenő, a bünügyi osztály vezetője, a nyomozás jelenlegi stádiumáról a következőket mondotta:

A legszélesebbkörü nyomozást indítottuk meg ebben az ügyben, az egész bünügyi apparátust mozgósítottuk és minden törekvésünk arra irányul, hogy az ügyet a legszigorubb és legtárgyilagosabb nyomozás tárgyává tegyük.

De nemcsak a rendőrség, hanem a hadseregfőparancsnokság, a miniszterelnök, a hadügyminiszter és a karhatalmi parancsnokság is mindent elkövetnek, hogy a gyilkosok kézrekerüljenek. A hadügyminiszter utasitotta a városparancsnokságot és a hadbiróságot, a fővezérség kiadta a rendeletet összes osztályainak, hogy ebben az ügyben a legmesszebbmenő nyomozást inditsanak meg és segédkezzenek az államrendőrség munkájában.

A délután folyamán dr. tahivári Tahy Pál százados, katonai ügyész is meginditotta a nyomozást és kivánatos, hogy ha katonák valamit az esetről tudnak, nála tegyenek jelentést a látottakról vagy hallottakról.

A vizsgáló bizottság megállapitotta, hogy a Dunától körülbelül 90 lépésnyire autó állott meg s a keréknyomokból következtetve, itt megfordult. Az autókeréknyomok közelében kiömlött olaj látható, ott pedig, ahol az autó megállott, karbidtörmelék, ami valószinüen onnan származik, hogy az autó reflektorát itt eloltották. Az autó keréknyomaitól nem távol, a Dunához vezetően mintegy 100 lépésnyi távolban, megsürüsödött vértócsa látszik és a Dunától 40 lépésnyire körülbelül 3 tenyérnyi nagyságu vastag aludt vértócsa.

A helyszini szemle során több tanut hallgattak ki. Három vizmütelepi munkás elmondja, hogy 17-én este 3/410 óra tájban Dunakesziről Ujpest felé haladtak és a 2-4. számu kutak között találkoztak egy autóval. Két erős reflektor világitott az autó elején, amely elkápráztatta a szemüket és igy nem tudják megmondani pontosan, hogy kik és hányan ülhettek benne. A munkások hallották, amikor a soffőrre szólt: „Balra tarts, mert különben az árokba fordulunk”. Ekkor Ujpest felé haladtak. Ujpesten a kocsi megállt ás kiszállott belőle egy férfi, akin tisztköpeny volt;

Ez a férfi megkérdezte: jó irányban haladnak-e Kelenföld felé. A Szent László-utról befordultak az Apponyi-utcába; itt az autó nyomai azt árulták el, hogy a gépkocsi nem Budapest felé folytatta utját, hanem az ellenkező irányban tért el. A nyomozás érdekében a főkapitány előterjesztést tett a belügyminiszternek, hogy a tettes vagy tettesek kézrekeritőjének, illetve nyomravezetőknek megfelelő nagyobb összegű jutalmat tüzzön ki.

Birói vizsgálat.

A katonai és rendőri nyomozással egyidejüen megindult a birói vizsgálat is. A pestvidéki törvényszék szerdán délelőtt kiszállt a gyilkosság szinhelyére, hogy lefolytassa a vizsgálatot.

Visszaemlékezések.

Olvasóink talán emlékeznek még a tavaly szeptemberben nagy port fölvert esetre, amelynek egyik főszereplője Budapestre menekült. Itt Somogyi Bélának azt mondotta, hogy az a biztos értesülése van, hogy rövidesen végeznek vele, sőt jutalomdijat is kitüztek annak a részére, aki Somogyi Bélát a kezükre juttatja. De még egy másik nagyon fontos momentum is fölmerült. Somogyi Béla tudvalevően felsőkereskedelmi iskolai tanár volt és mint ilyent, tanitványai bálványozásig imádták. Kitünő pedagógus volt, aki a tanulókkal atyai módon bánt és a sok évi munkássága alatt – bizony sok ezer diáknak volt a tanítómestere – csak szeretettel és hálásan gondoltak mindenkor az ő tanárukra. Mégis akadt egy, nem tudni mi okból, többek előtt kijelentett, hogy: bár tanára volt neki Somogyi, mégis, ha keze-ügyébe kerül, végezni fog vele. A következő eset igazolja Somogyit: A diktaturában történt, hogy egyik tanitványa, aki mint vörös katona ment a cseh frontra, elutazása előtt szemrehányó levelet írt Somogyi Bélának, mondván, hogy akkor, amikor a magyar proletárság a legnehezebb harcát vivja minden oldalon, akkor az ő imádott tanitómestere félreállt a küzdők soraiból.

A részvét.

Százával keresik föl szerkesztöségünket nemcsak munkások, hanem polgárok is, akik részvétüket fejezik ki a Népszava szerkesztöjének tragikus elhalálozása fölött. Az Ujságüzem-nyomda Rt. technikai személyzete az alábbi levelet intézte a szerkesztőségünknek:

Mély megdöbbenéssel értesültünk arról a rettenetes gyilkosságról, amely Somogyi Béla szerkesztő elvtársunkkal történt. A „Szózat”, a „Magyarország”, a „Nap” és a „Magyar Szinpad” személyzete őszinte és igaz részvéttel vesz tudomást erről a borzalmas gyilkosságról. Az itt dolgozó elvtársak közóhaja, hogy a temetés ideje alatt munkaszünettel fejezzük ki őszinte részvétünket és ennek megfelelően sürgős intézkedést várunk az összmunkásság részéről is.

A temetés.

Somogyi Bélát a szociáldemokrata párt halottjának tekintjük és ezért a temetés rendezését a párt titkársága vállalta. A temetés valószinüen vasárnap délután ½ 4 órakor lesz. Közelebbi részleteket a szombaton megjelenő Népszavában közlünk.